Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az esküvőszervezésről először is egy tévhitet szeretnék eloszlatni.Kép

Esküvőszervezőt fogadni ma már nem luxus kategória és nem csak a kiváltságosak tehetik ezt meg. Ugyan ez a szolgáltatás nálunk még gyerekcipőben jár. Szerencsére elmondhatom, hogy a szakma kíválóságaitól volt alkalmam elsajátítani ezt az izgalmas és szép foglalkozást ,példaképpen Rátkai Tímea aki a magyar esküvőszervezők szövetségének az alelnöke ,volt a mentorom.

Most összefoglalnám miből is áll az esküvőszervezés és mi a menete. Első körben ha a pár úgy dönt, hogy ránk bízza ezt a szép feladatot, mert neki se ideje, se energiája nincs megszervezni az esküvőt, megbeszélünk egy személyes találkozót. Ezen a megbeszélésen elmondhatják milyen igényeik vannak, ők hogyan képzelték el a nagy napot. Az is előfordulhat, hogy halvány fogalmuk sincs róla, így ebben is tőlünk kérnek segítséget. Ennél a találkozónál mi már rá kérdezünk olyanokra, amire ők nem is gondoltak, de nagyon fontos lehet. Eközben kicsit közelebről is megismerjük őket, és már körvonalazódik bennük kik azok a szolgáltatók akik ez esetben szóbakerülhetnek. Igyekeznünk kell már itt kipuhatolni kb mennyit szán a pár az esküvő lebonyolítására, mert nekünk ezt a keretet szigorúan be kell tartani és a legmegfelelőbb szolgáltatókat ajánlani.

Ezután következik az ajánlat készítés. Egy profi esküvőszervező olyan csapattal dolgozik akik minden igényt ki kell, hogy tudjanak elégíteni. Itt nem lehet egy kaptafára dolgozni hiszen minden esküvő más és más, természetesen az ifjú pár igényeihez , elképzeléseihez és egyéniségéhez igazodik. Tehát ha ajánlatot kértek tőlünk mi összeállítjuk kik azok a szolgáltatók akik a ti esetetekben szóba kerülhetnek, ezzel levesszük a vállatokról a telefonálgatás és szaladgálás fárasztó gondját. Az ajánlat tartalmazza az árakat és egy rövid bemutatást a szolgáltatóról,és talán ami a legfontosabb, semmire sem kötelez !

A következő találkozó alkalmával átadjuk az ajánlatot, aminek elkészítésére 3 napot kérünk. Átadjuk még azokat az anyagokat, mint a zenekarok  demo anyagai, az ajánlott fotós albumai, a esküvői torta katalógus, a videós demo filmje, a dekoratőr munkái stb....amikért szintén lejárhattátok volna a lábatokat. Lehetőség van arra, hogy közösen megnézzük a helyszínt próbaétkezést kérhetünk, találkozhatunk a nektek színpatikus vőfélyel, fotóssal, videóssal. A dekoratőrössel a helyszínen megbeszélhetjük az elképzeléseiteket. A zenekart is meghalgathatjátok élőben. Eközben talán ti is látjátok, hogy minden az elképzeléseitek alapján történik, csak nem nektek kell minden után rohangálni, hanem minden körülöttetek forog ,és ott van mellettetek  valaki akit fel lehet hívni ha valami kételyetek volna.  Miután az ajánlatot elfogadjátok az árak és szolgáltatások ismeretében, mi leszerződünk a szolgáltatókkal a ti érdekeiteket szemelőtt tartva.

Az esküvő előtti napokban újra találkozunk, és közösen összeállítunk egy esküvői forgatókönyvet, aminek fontos szerepe hogy ti mindent tudjatok pontosan, mi után mi következik. Ebben minden részletesen szerepel ki mikor érkezik a zenésztől kezdve a menyecske táncig. Ez a forgatókönyv mindig megnyugtatólag hat a párra látják, hogy tényleg egy szervezett folyamatról van szó és ők önfeledten vígadhatnak. Mi pedig a háttérből irányítjuk a forgatagot, ez a esküvőszervező feladata, és hogy mindez mibe kerül ? Ez egy másik menüpontban derül ki !

Kép